Az eurorendszer összevont, heti pénzügyi kimutatása, 2008. november 21.
Monetáris politikai műveletekhez nem kapcsolódó tételek
A 2008. november 21-ével záruló héten az aranykészletek és aranykövetelések (eszközoldal, 1. tétel) 57 millió eurós csökkenésének hátterében az eurorendszer egyik nemzeti központi bankja által (az aranyra vonatkozó, 2004. szeptember 27-én aláírt központi bankok közötti megállapodás alapján) végrehajtott aranyeladás, illetve egy másik központi bank nettó aranyérme-eladása állt.
Az eurorendszer nettó devizapozíciója (az eszközoldali 2. és 3. tétel, valamint a forrásoldali 7., 8. és 9. tétel egyenlege) az ügyfél- és portfólióügyletek, valamint USA-dollárban denominált likviditásbővítő műveletek következtében 25,9 milliárd euróval csökkent, 340,9 milliárd euróra. 2008. november 20-án, csütörtökön lejárt egy 101,9 milliárd USA-dollár értékű likviditásbővítő penziós ügylet futamideje, és egy újabb, 52,3 milliárd USA-dolláros, 28 napos futamidejű művelet elszámolására került sor. Ugyanezen a napon lejárt egy további, 60,6 milliárd USA-dollár értékű likviditásbővítő penziós ügylet futamideje, és egy újabb, 72,5 milliárd USA-dolláros, hétnapos futamidejű művelet elszámolására került sor. Ugyancsak 2008. november 20-án, csütörtökön lejárt egy 22,6 milliárd USA-dollár értékű EUR/USD devizaswapügylet futamideje, és egy újabb, 4,8 milliárd USA-dolláros, 28 napos futamidejű művelet elszámolására került sor; szintén lejárt egy 1 milliárd USA-dollár értékű EUR/USD devizaswapügylet futamideje, és egy újabb, 0,9 milliárd USA-dolláros, hétnapos művelet elszámolására került sor. Ennek a két devizaswapügyletnek nem volt hatása az eurorendszer nettó devizapozíciójára. Az eurorendszer összes USA-dollárban denominált tranzakciója az Európai Központi Bank (EKB) és a Fed (Szövetségi Tartalékrendszer) közötti ideiglenes, kölcsönös devizamegállapodáshoz (swapkeret) kapcsolódott. 2008. november 19-én, szerdán lejárt egy 15,2 milliárd CHF értékű EUR/CHF devizaswap-művelet futamideje, és újabb műveletet számoltak el 17,9 milliárd CHF értékben, hétnapos lejárattal. 2008. november 21-én, pénteken 0,7 milliárd CHF értékben devizaswapügyletet hajtottak végre a svájci frankkal szemben, 84 napos lejárattal. A műveleteket az eurorendszer az EKB és a Svájci Nemzeti Bank közötti ideiglenes, kölcsönös devizamegállapodáshoz (swapkeret) kapcsolódóan végezte, és ennek nem volt hatása az eurorendszer nettó devizapozíciójára.
Az eurorendszer forgalomképes, euroövezetbeli rezidensek által kibocsátott, euróban denominált értékpapír-állománya (eszközoldal, 7. tétel) 0,6 milliárd euróval emelkedett, 119,3 milliárd euróra. A forgalomban lévő bankjegyek (forrásoldal, 1. tétel) értéke 1,9 milliárd euróval csökkent, 726,7 milliárd euróra. Az állammal szemben fennálló kötelezettségek (forrásoldal, 5.1 tétel) értéke 28,9 milliárd euróval nőtt, 106,6 milliárd euróra.
Monetáris politikai műveletekhez kapcsolódó tételek
Az eurorendszer hitelintézeteknek nyújtott nettó hiteleinek állománya (az eszközoldali 5. tétel, valamint a forrásoldali 2.2, 2.3, 2.4, 2.5 és 4. tétel különbözete) 57,6 milliárd euróval csökkent, 579,3 milliárd euróra. 2008. november 19-én, szerdán lejárt egy 334,4 milliárd eurós irányadó refinanszírozási művelet, és újabb kihelyezésre került sor 338 milliárd euro értékben.
Az aktív oldali rendelkezésre állás (eszközoldali 5.5. tétel) igénybevételére 1,9 milliárd euro értékben került sor (szemben az előző heti 2,7 milliárd euróval), míg a betéti rendelkezésre állást (forrásoldali 2.2. tétel) 224,2 milliárd euro értékben vették igénybe (szemben az előző heti 163,8 milliárd eurós felhasználással).
Euroövezetbeli hitelintézetek folyószámlái
Az összes ügylet eredményeként a hitelintézetek eurorendszernél vezetett folyószámláinak egyenlege (forrásoldal, 2.1 tétel) 75,3 milliárd euróval csökkent, 204,9 milliárd euróra.
Eszközök (millió EUR) | Egyenleg | Eltérés az előző héthez képest ügyletekből adódóan | ||
---|---|---|---|---|
A kerekítés miatt a részadatok összege nem minden esetben egyezik meg az összesen adatokkal. | ||||
1 | Aranykészletek és aranykövetelések | 220 126 | −57 | |
2 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, devizában denominált követelések | 163 037 | 2 807 | |
2.1 | Követelések a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) | 11 721 | −29 | |
2.2 | Bankokkal szembeni számlakövetelések, értékpapír-befektetések, euroövezeten kívüli hitelek és egyéb euroövezeten kívüli eszközök | 151 316 | 2 836 | |
3 | Euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, devizában denominált követelések | 198 446 | −29 066 | |
4 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, euróban denominált követelések | 10 707 | −849 | |
4.1 | Bankokkal szembeni számlakövetelések, értékpapír-befektetések és hitelkövetelések | 10 707 | −849 | |
4.2 | Az ERM-2 alapján nyújtott hitelből származó követelések | 0 | 0 | |
5 | Monetáris politikai műveletekkel kapcsolatos, euróban denominált hitelnyújtás euroövezetbeli hitelintézetek részére | 803 487 | 2 776 | |
5.1 | Irányadó refinanszírozási műveletek | 338 720 | 3 536 | |
5.2 | Hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek | 462 836 | 1 | |
5.3 | Finomszabályozó repóműveletek | 0 | 0 | |
5.4 | Strukturális repóműveletek | 0 | 0 | |
5.5 | Aktív oldali rendelkezésre állás | 1 892 | −762 | |
5.6 | Pótfedezeti felhívással kapcsolatos hitelek | 38 | 1 | |
6 | Euroövezetbeli hitelintézetekkel szembeni egyéb, euróban denominált követelések | 44 149 | 561 | |
7 | Euroövezetbeli rezidensek által kibocsátott, euróban denominált értékpapírok | 119 349 | 554 | |
8 | Euróban denominált államadósság | 37 491 | 49 | |
9 | Egyéb eszközök | 377 190 | −1 514 | |
Eszközök összesen | 1 973 981 | −24 738 |
Források (millió EUR) | Egyenleg | Eltérés az előző héthez képest ügyletekből adódóan | ||
---|---|---|---|---|
A kerekítés miatt a részadatok összege nem minden esetben egyezik meg az összesen adatokkal. | ||||
1 | Forgalomban lévő bankjegyek | 726 683 | −1 871 | |
2 | Monetáris politikai műveletekhez kapcsolódó, euróban denominált kötelezettségek euroövezetbeli hitelintézetekkel szemben | 429 106 | −14 937 | |
2.1 | Folyószámlák (beleértve a kötelező tartalékot) | 204 905 | −75 267 | |
2.2 | Betéti rendelkezésre állás | 224 193 | 60 351 | |
2.3 | Lekötött betétek | 0 | 0 | |
2.4 | Finomszabályozó repóműveletek | 0 | 0 | |
2.5 | Pótfedezeti felhívással kapcsolatos betétek | 8 | −21 | |
3 | Euroövezetbeli hitelintézetekkel szembeni egyéb, euróban denominált kötelezettségek | 142 | −104 | |
4 | Kibocsátott adósságpapírok | 0 | 0 | |
5 | Egyéb euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, euróban denominált kötelezettségek | 120 054 | 30 678 | |
5.1 | Az állammal szemben fennálló kötelezettségek | 106 632 | 28 935 | |
5.2 | Egyéb kötelezettségek | 13 422 | 1 743 | |
6 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni eurokötelezettségek | 268 851 | −37 325 | |
7 | Euroövezetbeli rezidensekkel szembeni, devizában denominált kötelezettségek | −1 575 | −184 | |
8 | Euroövezeten kívüli rezidensekkel szembeni, devizában denominált kötelezettségek | 16 799 | −201 | |
8.1 | Betétek, egyenlegek és egyéb kötelezettségek | 16 799 | −201 | |
8.2 | Az ERM-2 alapján felvett hitelből származó kötelezettségek | 0 | 0 | |
9 | Az IMF által elosztott különleges lehívási jogok ellentételezése | 5 384 | 0 | |
10 | Egyéb kötelezettségek | 168 168 | −795 | |
11 | Átértékelési számlák | 168 685 | 0 | |
12 | Saját tőke | 71 686 | 2 | |
Források összesen | 1 973 981 | −24 738 |
Európai Központi Bank
Kommunikációs Főigazgatóság
- Sonnemannstrasse 20
- 60314 Frankfurt am Main, Németország
- +49 69 1344 7455
- media@ecb.europa.eu
A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett.
Médiakapcsolatok